Azt hiszem abban az időben nem igazán sújtott volna le, ha azt mondják be kell zárni a sulit. Hát most már nem így gondolom.

Azóta iszonyatosan sok minden megváltozott bennem, sok mindenre rádöbbentem – vagy inkább úgy mondanám, hogy sok mindenre rádöbbentettek. A környezet, Az Iskola. Véget ért a „lázadás”, megtanultam felelősséget vállalni és felelősséggel gondolkozni, megláttam azokat a dolgokat, amik igazán fontosak az életben, megismertem azokat az embereket, akik rengeteget segítettek és akikért most már a végsőkig elmennék – és ezek az emberek nem csak elsősorban a diáktársaim közül kerültek ki, hanem a tanárok közül is -, és megtaláltam valamint megértettem az iskola szépségét is. Nagyon sok emlékem fűződik ide, és nem csak emlékek, hanem rengeteg dolog, ami megváltoztatott és jobbá tett. Az az igazság, hogy aki nem ment át egy ilyen változáson nem igazán értheti, hogy miért fontos ez nekem ennyire és miért fűzőm ennyire össze a környezettel és az iskolával ezeket a dolgokat, de… nekem túl sokat jelent ahhoz, hogy „emberek?” csak úgy elvegyék tőlem és tőlünk, hogy rángassanak minket mint valami tárgyakat, mondván a rossz körülményből a jobb körülménybe megyünk, jó lesz, szép lesz, mindenki jól jár és így tovább… Forrott bennem az indulat, amikor meghallottam, hogy be akarják zárni, de nem gondoltam volna, hogy tényleg megteszik. Naiv voltam és hittem benne az utolsó pillanatig, hogy van esélyünk, mert mi vagyunk a Fényes és hogy nem volt hiábavaló a sok küzdés és reménykedés amit ebbe a célba fektettek tanáraink és diáktársaim - elsősorban azok, akik ott voltak a tüntetéseken – és akik velünk együtt bizakodtak abban, hogy megmaradhat az iskola. Tévedtem. Ezért is fájt annyira, amikor már véglegessé vált a döntés, akkor döbbentem rá, hogy azok az évek amiket itt hagytam magam mögött, amiket nekem ajándékozott az iskola már nincsenek. Vége. Sajnálom, hogy vége, sajnálom, hogy így lett vége. Remek iskola volt. Remek emberek dolgoztak itt és ezek az emberek faragták belőlem azt, aki most vagyok. Sokat köszönhetek a Fényesnek, a tanáraimnak és a barátaimnak, akik egy percre sem hagytak cserben amikor szükségem volt rájuk.

Ha idővel visszagondolok, már nem azok a dolgok fognak eszembe jutni, amik akkor történtek, amikor ide kerültem, hanem azok a jó élmények, a pozitív változások amiken keresztül mentem, na és persze a keserűség, hogy mindez egy pillanat alatt véget ért. Ennek ellenére bennem marad örökre és soha nem felejtem el azt amit adott nekem A FÉNYES.